Szombaton bravúr kell a bronzért Gyirmóton! |
|
2012.06.01. 21:33 |
Az NB-II Nyugati Csoport tavaszi idényének 15. fordulójában kerül sor a Gyirmót FC - Veszprém FC labdarúgó mérkőzésre szombaton 18,00 órától Gyirmóton. A találkozó játékvezetője Erdős József lesz, az asszisztensek Király Krisztián és Butkai Zsolt, az ellenőri feladatokat pedig Vágner László látja el.
A Veszprém FC legutóbb hazai pályán, rengeteg helyzetet kidolgozva szerezte meg a három pontot a Baja LSE gárdájával szemben, Thiago a találkozó második félidejében tizenegyesből talált a vendégek hálójába. Csapatunk jelenleg hatodik a tabellán, s ha szombati ellenfelünket legyőzzük és a többi mérkőzés eredménye számunkra kedvezően alakul, akkor akár a dobogóra is felléphetünk. Jelenlegi helyezésünkön azonban semmiképpen sem ronthatunk!
|
Jön az utolsó forduló. Ki érhet oda a dobogóra? |
|
2012.05.30. 11:11 |
Az NB-II. Nyugati csoportjában már rég eldőlt, hogy az MTK toronymagasan megnyeri a bajnokságot, a Kozármisleny pedig a befejező körre gyakorlatilag magáénak tudhatja az ezüstérmet. A dobogó harmadik fokára még négy csapat pályázik, sorrendben a Gyirmót, a Tatabánya, az Ajka és a nekünk oly kedves Veszprém FC.
Jelenleg a Gyirmót áll bronzérmes helyen 49 ponttal, őt követi a Tatabánya 48 és az Ajka 47 ponttal. Csapatunk az ajkaiakkal azonos pontszámot gyűjtve áll a hatodik helyen.
A szombati zárófordulóban mi éppen Gyirmótra utazunk, s egy esetleges bravúr esetén abban kell bízni, hogy sem a Tatabánya, sem pedig az Ajka nem győz, hiszen ez azt jelentené, hogy a bronzérem a miénk.
Persze nem ilyen egyszerű a helyzet, ugyanis mindegyik csapat hazai pályán játssza mérkőzéseit, a kék-fehérek az FTC II., míg az Ajka a BKV-Előre ellenében.
Ha és amennyiben számunkra kedvezően alakulnak az eredmények és győzni tudunk Gyirmóton, akkor a bajnoki bronzot ott akaszthatják az MLSZ vezetői játékosaink nyakába.
veszpremfc.hu
|
Dolgozzunk együtt a veszprémi foci sikeréért! |
|
2012.05.29. 11:36 |
A Veszprém FC munkatársat keres értékesítői munkakörbe, illetve keressük azt a fotóst, aki az idegenbeli mérkőzéseinken is rendszeresen készítene felvételeket hamarosan megújuló honlapunk számára. A jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal és rövid motivációs levéllel a marketing@veszpremfc.hu oldalra várjuk.
veszpremfc.hu
|
Veszprém FC - Baja 1:0 @Beszámoló |
|
2012.05.29. 11:10 |
Átlagos létszám, arcpiriítóan kevés néző, győzelem az utolsó hazai meccsen.
|
Szombaton hazai szezonzáró! |
|
2012.05.24. 14:53 |
Szombaton 18:00 órától a Baja csapatát fogadjuk hazai pályán! Baja jelenleg a 9. helyen áll a tabellán, 7 ponttal lemaradva csapatunktól. A Veszprém FC a 6. helyen áll.
Friss hír, hogy a Baja jelenlegi vezetőedzője, Bognár György a következő szezontól a Tatabánya gárdáját irányítja.
Szurkoljunk minél többen szombaton, a lehető legjobb helyezés érdekében! Csak a Veszprém!
|
Veszprémi ETO vagy Győri ETO III. ??? KÖSZÖNJÜK: NEM! |
|
2012.05.22. 19:11 |
"Klement kitért arra is, nagyon bíznak benne, hogy a második csapat legalább még egy évig meghosszabbítja NB II-es tagságát, hiszen ez fontos lenne abból a szempontból, hogy a fiatalok megfelelő szinten kapjanak játéklehetőséget. Ugyanezt a célt szolgálja egy Siófokkal tervezett együttműködési megállapodás, amelynek keretében olyan labdarúgók, akik Győrben nem kapnak kellő lehetőséget az első csapatban, a Balaton partjára kerülhetnek. A második ligás Veszprémmel is szorosabbra szeretné fűzni a szálakat a zöld-fehér klub, pláne, ha az az egyesített NB II-ben is ott tud majd lenni."
Nem kérünk a kiégett győri játékosokból! Nem leszünk utánpótlás csapat! Csak a Veszprém!
|
BKV Előre - Veszprém FC 3:1 |
|
2012.05.21. 17:56 |
Csütörtökön a veszprémi edzőmeccsen még mindenki fagyoskodott, ma délután pedig ragyogó napsütés és igen meleg idő várta a csapatokat a BKV-Előre stadionjában. Rendkívül jó talajú pályán rendezték a találkozót, amelyen az első félidőben még enerváltan, a másodikban pedig már nyomasztó mezőnyfölényben játszottunk. A baj csak az, hogy már a szünetre hátrányba kerültünk, majd kontrából kaptunk még két gólt, így Osváth szépítő találata már csak valóban kozmetikázta az eredményt. Igaz, hogy lesgyanús gólokat kaptunk, igaz, hogy Finta találata szabályos volt, s mégsem adta meg a játékvezető, igaz, hogy úgy küldte a spori edzőnket a lelátóra, hogy jogosan reklamált, mégis azt kell mondjuk, nem érdemeltünk győzelmet.
BKV-Előre - Veszprém FC 3:1 (1:0)
Budapest, 200 néző. Vezette: Veizer Roland (Pápai Zoltán. Galán Roland)
Szombaton a Baja csapatát fogadjuk Veszprémben!
|
Vasárnap a BKV Előre otthonában lépünk pályára |
|
2012.05.19. 14:34 |
Az NB-II Nyugati csoport 28. fordulójának záró mérkőzését játsszuk Budapesten vasárnap a BKV-Előre gárdája ellen. Most már tényleg létfontosságú a pont, vagy a pontok megszerzése, hiszen csapatunk nagyszerű szereplésének köszönhetően komoly siker előtt áll, amennyiben győzni tudunk a közlekedésiek pályáján. Thiago sajnos továbbra is eltiltását tölti, így nem állhat Vágó Attila rendelkezésére.
A tavaszi idényt tekintve csapatunk második a tabellán az MTK mögött, s tőlük is csupán egy győzelemmel vagyunk elmaradva, az eddig 12 találkozón 16 találatot szereztünk, s csupán 9 (ebből négy Budaörsön) gólt kaptunk. Van tehát miért küzdenünk, jó lenne ezt a helyezést megőriznünk a bajnokság végére is, hiszen akkor a végelszámolás során ott lehetünk a dobogón, vagy annak közvetlen közelében.
Érdemes hát a szurkolóinknak is útra kelniük, hogy közösen ünnepelhessünk egy újabb idegenbeli sikert!
|
Vereség az edzőmérkőzésen |
|
2012.05.18. 14:39 |
Brazil csapatot fogadott ma délután a Veszprém FC az Egyetemi Stadionban. A Clube Atletico Cambé csapata 16 órakor érkezett meg, azonban kapus nem jött velük, így gyorsan gondoskodnunk kellett egy hálóőr biztosításáról Kasza Viktor személyében. Az első félidőben vezetést szereztünk, azonban Vágó Attila a szünetben teljes csapatot cserélt, s a rendkívül lelkes vendégek megfordították az eredményt.
Veszprém FC - Clube Atletico Cambé 1:2 (1:0)
|
Megkaptuk a licencet |
|
2012.05.17. 16:37 |
A Veszprém FC két tulajdonosának erőtfeszítő áldozatvállalásának köszönhetően nem kell aggódniuk a veszprémi foci szerelmeseinek, ugyanis az MLSZ licencadó testületének döntése alapján nincs akadálya a jövő évi bajnokságban történő indulásunknak!
|
|